Tegnap éjszaka óta sok minden történt. Először is kirúgtak a kollégiumból. Mert I. néni azt hallotta valakitől, hogy én már fél éve nem járok iskolába. Nekem nem hitt. Azt mondta, aljas vagyok, meg hazug, meg boszorkány, ja és fúria is. Mindennek tetejében még tiszteletlen is. Kaptam kiköltözési lapot. Azt akarta, hogy akkor, fél 11-kor írassam alá mindenkivel, (akik nem voltak a kollégiumban) és menjek. Dórikához mentem. Nagyon aranyos volt, mellettem volt, mikor sírtam. Köszönöm Doris, nagyon- nagyon jól esett!! "Kicsit" el voltam veszve. Egész éjszaka nem tudtam rendesen aludni, majd szét szakadt a fejem, úgy fájt. Ma meg már majd leragadt a szemem egész nap.. Soha senki nem sértett és nem bántott még ennyire meg, mint I. néni. Nem hiszi el, hogy esténként táncra járok, szerinte csavargok.. Nem hiszi el, hogy megvan a színész II-m. El kell hogy faxoljuk. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ide jutunk.. Nagyon fáradt vagyok. Most beszélgettem M. nénivel. Ő nagyon aranyos mindig, most sem kellett Benne csalódnom. Aztán míg ott voltam, jött Á. néni is és kaptam Tőle egy könyvjelzőt. Ez áll rajta: "Csak szeress bátran! Nem kell semmitől se félni! És ne felejtsd el, hogy életed Istentől kapott gyertyájának egészen csonkig kell égni!" /Törköly Rózsa: Csonkig kell égni/
Egy pillanatra elöntötte a szemem a könny. Annyira szíven talált most ez az idézet. Emlékszem, két éve volt hogy legutóbb kaptam Tőle egy kártyát, amin ez állt: Istennél semmi sem lehetetlen. Lukács1,37 Azóta is mindig magamnál hordom ezt a lapot. Ennyit szerettem volna mondani ma, azt hiszem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése