nem számítok

"Kérdeztek volna magzat-koromban..
Ó, tudtam, tudtam én!
Üvöltöttem: nem kell a világ! goromba!
Nem ringat és nem ápol, -
Ellenemre van!

És mégis itt vagyok,
Fejem rég kemény
S tüdőm erősödött csak,
Hogy annyit bőgtem én."
                                  Radnóti

Hát...hogy is mondjam... nem vettek fel. Megint az ajtón kívül találtam magam. Azt mondták, menjek vissza 2 hónap múlva, mert jobb vagyok, mint februárban, úgyhogy akkor is megnéznének. De én nem vagyok biztos benne, hogy ezek után visszamegyek.. Elfogyott az erőm. Már (l)enni sincs kedvem.. Gyűlölöm az életet!
A tegnap felkerült életem száz legrosszabb napjai közé. Ismét felhívták a figyelmem, milyen kevés is vagyok. Nem vagyok elég jó semmihez, nem tudok megfelelni senkinek. Se másnak, se magamnak..Megint fogalmam sincs róla, mi lesz ezután. Szeretnék meghalni.. Úgy érzem felesleges vagyok. Nem vagyok jó semmire! Csak úgy vagyok, egyik napról a másikra élek.. És már úgy gyűlölöm ezt! Picur tökéletes, el sem tudja képzeni, fogalma sincs róla, milyen érzés az, ha az ember vágyik valamire, de kevés hozzá, hogy elérje..
Ezt a gondolatsort Neki is elküldtem tegnap este. Nem reagált.

Gyűlölöm a tegnapot! A nap zárásaként egy ugyanígy fájó dolog: Próba után leültünk a csapattal és Picurt kérdeztük, hogy mi lesz most az iskolával, ha ketté válik. (Merthogy most ez van..) Erre azt mondta, minden marad a régiben, eddig is ő vitte a hátán az egész iskolát, ezután is így lesz. Ő tartotta az órákat, a bemelegítéseket, és akkor részletezte, mi mindent csinált csak ő. Dórika végig engem nézett, míg Picur beszélt. Nekem a szívem hasadt ketté. Meg sem említett.. Nem számítok. Minden nap bent vagyok a táncsuliban. Gábor (aki most elmegy) helyett az órákat én tartottam sokszor. A bemelegítést is sokszor bevállalom, ha Picurnak nincs kedve. Szombaton ha Picur nem ér rá, én tanítok! Stb.. Én takarítom a tánciskolát!!! Kávét veszek, hogy legyen, kávét főzök, mert szeretjük, néha csinálok szendvicsket itthon, Neki is, hogy legyen mit ennünk a nap folyamán.. És csak ő... Hát persze. A végén odajött hozzám Dórika, megölelt, megfogta a kezem, és azt mondta, látod, ennyit számítasz, ezért hanyagolsz el engem. Ezzel megfordította a kést a szívemben. Igaza van.. Ezért.. Megérte?  Picurnak rendbejött az élete, már megfeledkezett rólam. Nincs német, nincs filmnézés, nincs séta és beszélgetés. Én pedig cserben hagytam azokat az embereket, akik tényleg számítanak, akiknek én is számítok. Este megint álomba sírtam magam..
Most könnyebb lesz nem ennem. Nem akarok lenni. Csak nagynéném elől hogy titkolom el, ha nem eszem??