Arról, hogy milyen fontosak a barátok az életben

Ma is szörnyen nehezen viselhető volt Picur. Tudom, hogy ilyenkor van valami gondja.. Este, mint már mostanában jópárszor elmentünk sétálni és fagyizni. Nem beszélgetünk semmi komoly dologról továbbra sem. Ő sem mond semmit, így én sem. De megnyugtat a jelenléte, tudom, hogy segít, ha nagy baj van. És ma először ő is nyilatkozott, hogy jó, hogy vagyok. Ő, aki annyi embert barátjának mond, de senkit nem enged egy kicsit sem közel magához, senki nem tud róla semmit, így úgy gondolom, nincsenek is igazi barátai.. Ő is addig keresi egy-egy ember társaságát, míg hasznot húzhat belőlük, és mások is sajnos csak hasznot remélnek. Ez egy undorító történet.
Aztán hívta Sajó, és valamin összevitatkoztak (már megint). Pont ekkor találkoztunk Szilvikével, egy közös kedves ismerősünkkel. Picur félrevonult telefonálni, addig én beszélgettem, majd mikor letette, odajött és azt mondta, menjünk. Nem is szólt egy szót sem Szilvihez.. Furi volt.. Tovább mentünk, oldalra néztem rá, és két könnycseppet törölt le a szeméről. Megrendültem egy pillanatra. Tudtam, hogy most nagyon jónak kell lennem, mert most van szükség egy barátra. Nem is sétáltunk többet sokat, csak át az Erzsébet hídon, és ment is a buszmegállójába. Írtam neki ma is:
"Ezüst csillag, ragyogó
Holdfényárban táncoló.
Könnyes felhő takaró,
Bánatodat kioltó
Reményt hozó álmokat!!"            (Jómagam)

Írt, hogy tudja, hogy mellette állok, és ez sokat segít mindenben!!! És hogy ő is szeretne segíteni nekem, amiben csak tud!
NA EZ A BARÁTSÁG! :)