Picikét össze vagyok zavarodva. (Azt hiszem, ez hosszú bejegyzés lesz..)
Nem értem, miért lettem hirtelen ennyire kedves D-nak? Miért? Dórika miért féltékeny, mikor tudja, ez nem tarthat soká? Folyton eszembe jut, mit mondott J.Dóri. Csak addig vagyok kedves D-nak, míg nem jön valaki új. Aztán ő lesz az. És tudom, akkor nem akartam neki hinni, de igaza lett. Decemberben jött Lili, én akkor lettem "ejtve". De most hogy kerültem újra elő? Én kimondhatatlanul örülök, csak félek a jövőtől.
D. azt mondta a pénteki próbán, hogy engem és két másik lányt megelőlegezett bizalommal vett fel a csoportba. Vajon azóta bizonyítottam?? Ezen kattogok folyton.
Szeretnék TÖKÉLETES táncos lenni. Szeretnék technikailag és külsőre is megfelelni, és a maximumot nyújtani. Mindig is mindenből jó voltam. Viszont soha nem voltam kimagasló. Csak szimplán jó. Nem akarok második lenni!! A legjobb akarok lenni!! Megszakad a szívem..
Dórika fejébe vette, hogy elrettent az anorexiától. Bár azt hajtom, dehogy vagyok, azt hiszem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, megérintett a szele. Több mint egy éve nem ment le úgy egyetlen falat sem a torkomon, hogy ne lett volna bűntudatom.. Ez nem anorexia. Egyszerű ED. Ha van ilyen, hogy egyszerű.. Vagy néha magamat is összezavarom. Most csak akkor olvass, ha tényleg tudni akarod, például mit rejt a naplóm. Volt már, hogy hánytattam magam. De nem ment. Ekkor jöttek a hashajtók.. Ha belegondolok, mit teszek, megrémülök. Igen, tudom, milyen következményei lehetnek. Sokszor nem menstruálok normálisan.. A szívem össze-vissza ver már most, de ezt örökletes "hibának" is betudhatom. Hidd el, annyira szeretnék egyszer jól lakni. Olyan régen éreztem, vágyom arra az érzésre, mikor már egy falat sem megy le a torkomon. És nem az undortól. Vannak időszakok mikor jobban vagyok. Mikor viszonylag rendesen eszem, viszont aztán bekattan valami, és muszáj azt is lekoplalnom. Büntetném magam.. Éhes vagyok. Szinte folyton. De ha meg kéne ennem valamit valaki kedvéért, hamarabb sírnék.
Táncolni (majdnem) mindig van energiám. Megtanultam, pár falat csoki előtte, és bírom az órákat. Sok mindenen átmentem az utóbbi másfél évben.
Most csalódást okozok.. Tudom. De ha a tükörbe nézek, nem azt látom, amit szeretnék.. Nem hittem el, mikor először hívták fel a figyelmem tavaly, most fejezzem be a fogyókúrát, míg nem túl késő. Mert ezt nem lehet abbahagyni. Sosem leszel elég vékony. Nem hittem el.. Csak egy kicsit szerettem volna fogyni. Aztán rájöttem, megy ez, és jobb szeretek így lenni. Akkor még egy kicsit.. És most már nem kicsit a cél. Voltam már túlsúlyos is. Talán az a kép is itt tart, soha nem szeretnék újra úgy kinézni!!
Félek, vajon ezután hogy fogsz rámnézni.. Mit fogsz gondolni.. De ha ez a blogom, csak leírom már, mi foglalkoztat.. Nem tudok aludni.. Éhes vagyok, ennék, de nem szabad. Ha elalszom, és sokáig tudok aludni, még a reggeli is kimarad! Utálok haza menni. Ott muszáj enni, anya kiabál, ha nem akarok. Így mikor visszajövök, csöppet sem bánom, ha nincs pénzem még ennivallóra sem..
Szóval aranyos Dórika, hogy aggódik értem, de egy videótól vagy pár képtől nem fog megváltozni az életem. Senki nem vette észre mikor kezdődött, akkor próbáljátok meg továbbra is nem látni. És akkor boldog leszek.
Most ordítani tudnék. Fáj a lelkem.
Ma borzalmas voltam. Felléptünk és én (majdem) mindent elrontottam, amit el lehetett. Semmit nem tudok megcsinálni. Itt visszakanyarodhatunk a bejegyzésem elejéhez. Nem vagyok elég jó. Jogosnak érzek minden eddig ért kritikát. Mit keresek én a BDT-ben??
Azt hiszem, jobb ha most befejezem..
A rövid válaszom (a címkérdésre): Igen.
VálaszTörlésVan egy jó hírem: a világ nem ennyire borzasztó és nem ennyire fekete-fehér. Persze, ha magunk alatt vagyunk, akkor egy ilyen torz képet látunk, de az nem a valóság. Hidd el, az esztelen önvádolás nem vezet jóra. Kell az önkritika, ez nem vitás, de az sem vitás, hogy ezek a sorok bőven túlmutatnak azon.
A boldogsághoz nélkülözhetetlen önmagunk szeretete. Ez a gondolat sokáig idegen volt számomra, mert félreértelmeztem. Azt hittem, ez egyfajta önimádatot jelent, párosulva a szemhunyással saját gyengeségeink felett. Aztán az idők folyamán rájöttem, hogy ez azt jelenti, hogy törekszünk arra, hogy objektíven lássuk magunkat, vagyis képesek legyünk az erényeinket észrevenni és értékelni. Ami hibát pedig találunk, azt konstruktív kritika alá vonjuk. Az öngyűlölet értelmetlen, mert az csak pusztít! Ha negatívan állunk magunkhoz, leginkább csak rossz dolgokat tudunk bevonzani magunknak. Nem túl vonzó, ugye?
A pénteki fellépésen egyáltalán nem voltál borzasztó. Igen, volt, amit rontottál. De ez a humán faktor. Senki sem tökéletes. Tényleg senki. Ha teljes tökéletességre van szükség, ahhoz robotok kellenek. (Nem véletlenül találták fel őket.) Tehát nem az a kérdés, hogy hibátlanul tudsz-e valamit vagy nem, mert a válasz alapértelmezetten az, hogy nem. A kérdés az, hogy hogyan tudod korrigálni a hibát. Hogyan tudod megoldani, hogy ne vegyék észre vagy pláne, hogy direkt jól jöjj ki belőle. Ez tény. Egy banális példa: a hegedűn nem lehet műszerpontossággal tisztán játszani. Többek között ezért alakult ki a vibrato technika. Egy hosszan, egyenesen kitartott hang a legvalószínűbb, hogy hamisan szólalna meg és ezt korrigálja ez a technika. (Amúgy meg azt mondják, hogy így szebben szól a hangszer...) Szóval nyugodj meg, nem csak Te vagy tökéletlen, hanem minden és mindenki! :) Ha tökéletes világban élnénk, megpusztulnánk az unalomtól!
A legjobbnak lenni? Ehhez megint csak kell, hogy szeresd Magad, mert ha nem, akkor csak Magad ellen dolgozol. Ha előre akarsz menni, minek lépkednél hátrafelé? A legjobb (ha ez nem egy túlidealizált fogalom és egyáltalán létezik) csak akkor lehetsz, ha van türelmed, de rengeteg és helyén van az eszed. Íme egy szövegrészlet Robert Schumann (zongorista, romantikus zeneszerző) életrajzából: "...Visszatér Lipcsébe és Wieck növendékeként komolyan készül a zongoravirtuózi pályára. Hogy kézügyességét fejlessze, kitalál egy szerkezetet, mely jobb keze negyedik ujját gyakorlás közben a magasban tartja. Az inak túlerőltetése miatt keze tönkremegy, a zongorista karriernek vége. ..."
Remélem, elvonultak vagy legalább elvonuló félben vannak a felhők és nem látod már ennyire borúsan a világot.
G Freud
Sajnálom, ha úgy gondolod, hogy a soraimat csak egy felhő árnyékolta be. Ezek a gondolatok állandóak, nem csak pillanatnyi érzelmek.. De mostmár tudom, van aki úgy gondolja, ami bennem zajlik, elmezavar..
VálaszTörlésDe ezek azok a dolgok, amikről soha nem beszélek. Felejtsük el! Jó? :)