BJ maradt, engem választott. Elköltöztünk Budafokra, távol a nagyváros zajától. Imádunk itt lenni. És legszívesebben ki sem mozdulnék itthonról soha. Utolért a tavaszi depresszió. Ha létezik ilyen. Vagy tél-végi. Minden nap rosszul leszek mikor megyek dolgozni. Volt, hogy le kellett szállni a villamosról. Úgy érzem megfulladok. Valahogy azt érzem, hiába van most meg mindenem, mindez csak egy röpke pillanat. És folyton arra várok, mikor fog minden összeomlani.
A tükörbe nézve csalódok. Még mindig a sírás kerülget, ha meglátom magam. Ezzel szemben: eszem. Ha kihagyok egy étkezést BJ kiabál, teljesen kiakad. Ez is fáj. Annyira össze vagyok zavarodva. Odabent a munkahelyen természetesen még mindig én vagyok a kövér leány. Aki még béna is. Egy hetet kaptam, hogy meglegyen az álló angol spárgám. Persze tisztában vagyok vele, ez lehetetlen. Tekintetbe véve, hogy az angol spárgám még a földön sincs meg..
A mai nap kaotikus volt. Valentin nap alkalmából a sok hülye kiözönlött az utcára és mozdulni sem lehetett. Teljesen kiborultam. Mikor rohannék, hogy beérjek a megengedett 2.45 és 2.50 között, mindenki összevissza téblábol. Se jobbról nem lehet kerülni, se balról. Aztán mikor bemelegítésnél megszólalt a Katy Perry- Unconditionally kissé elérzékenyültem. Egész nap abban reménykedtem, hátha haza engednek ma hamarabb, de szépen lassan eljött a nyolc óra. Hát mégis végig nyomtuk az öt órát. A lábaim leszakadnak lassan. Ezen a héten 6 napot dolgoztunk, mert vasárnap kezdtünk. De nagyon kegyesek voltak, megengedték, hogy holnap ne kelljen bemenni. Éljen, éljen.
Jaj, nagyon szeretem BJ-t!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése