Nagyon- nagyon szenvedek. D. és S. miatt. Szörnyű, hogy a tanúja voltam / vagyok, hogyan engedik el egymást. Soha nem éreztem ahhoz fogható utálatot, mint amit most Rico kelt bennem. Különös. Engem is meglep. Talán nem is utálat. Undor. Vagy nem tudom mi. Nemrég alakult ki. Az egész BDT nem kedveli. Vagy van aki ennél erősebb negatív érzelmeket táplál irányába.
Reggel óta könnyben áll a szemem. Ordítanék. Mikor kicsi voltam, a szüleim elváltak. Összedőlt körülöttem a világ. És azt a csodát, amit akkor éreztem utoljára, mikor még 6 évesen együtt láttam őket, most S. és D. újra nekem tudta adni. Ez varázslatos volt. Ahogy vibrált körülöttük a levegő.. (Már folyik is a könnyem, eddig bírtam..) Elhittem, hogy mégis létezik igaz szerelem, és az ember mégsem magányos lénynek van teremtve. A mese életre kelt, és én boldog voltam. Egy álom..
Most megint felébredtem, és a rideg valóságba csöppentem. D!!!! Nézd már, mit csinálsz!! Megéri?? Olyan embert, mint S. nem találsz még egyet!! Ezt is tudom!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése